A jelenben kell gyógyulni, nem a múltban

A jelenben kell gyógyulni, nem a múltban

Vendégem egy 28 éves fiatal nő volt, aki folyamatosan szorongott és alacsony önértékeléssel küzdött. Úgy érezte, hogy minden döntése rossz, és soha nem elég jó. Mivel hallott már arról, hogy egyes problémák előző életekből eredhetnek, szeretett volna regressziós utazáson részt venni, hogy megtudja, vajon valami múltbeli trauma okozza-e az önbizalomhiányát.

Az előzetes beszélgetésünk során kiderült, hogy gyerekkorában nagyon kritikus környezetben nőtt fel: a szülei soha nem voltak elégedettek vele, bármit is csinált, mindig magasabb elvárásokat támasztottak. Emiatt Vendégem megtanulta, hogy mindig kételkedjen önmagában, és ez a hitrendszer felnőttkorában is elkísérte.

Ebben az esetben a regressziós utazás nem lett volna ajánlott, mert a probléma nem egy előző életből származott, hanem a jelenlegi életéből, a gyermekkori mintázatokból. Ha visszavezettük volna egy másik életbe, akkor is azzal az érzéssel találkozott volna, hogy ő „nem elég jó” – de ennek feldolgozása nem regresszióval, hanem önismereti munkával és belső megerősítéssel volt szükséges.

Helyette inkább olyan energetikai és tudatos módszereket alkalmaztunk, amelyek segítették őt felismerni és elengedni a régi hitrendszereit, és új, támogató gondolatokat építeni.

Egy hónappal később azt mondta:
„Azt hittem, hogy egy előző élet okozza a problémámat, de valójában csak azt kellett megértenem, hogy a múlt már nem határozhatja meg a jelenemet. És ez sokkal nagyobb felszabadulást adott, mint egy regresszió.”

🌞Nekem is kell pihenni, töltődni.🌞


2025. június 27-től, július 13-ig szabadságon vagyok.
Időpontot a 14.-ei héttől lehet foglalni.
Az üzenetekre is késve fogok válaszolni.

Kellemes nyarat és jó pihenést kívánok!☀️

Anesz

This will close in 20 seconds

Lélekutazás

Szia! Keress bátran, bármilyen kérdéseddel!

Powered by ThemeAtelier