Tavaszi lelki nagytakarítás

Megérkezett a jó idő, már a naptár szerint is tavasz van, és ez a nagytakarítások, méregtelenítések, a lelki újjászületés, megújulás, felfrissülés időszaka is. A húsvéti előkészülettel egy időben szükségét érezhetjük a lelki rendrakásnak, lomtalanításnak is. Hiszen, rendben, átláthatóságban, és tisztaságban élni jó.

Mint ahogy otthon is kitakarítasz időnként. Az e-mailjeid közül is kidobálod a szemetet, és a már haszontalan, lejárt leveleket, megpróbálod rendben tartani a környezeted, ugyanúgy szükséges, hogy ez a testedben, lelkedben, és elmédben is megtörténjen.

A fizikai (testi) méregtelenítés egy külön téma. Napi szinten találkozhatsz vele. Pláne így húsvét előtt, hogy csak a böjtöt említsem….

De mi a helyzet lelki, energetikai és pszichés szinten?

Ott sem kell mást tenned, mint a lakásod takarításánál. Ugyanazon az elven működik.

Itt már írtam néhány tippet, hogy hogyan is kezdjük a tavaszi feltöltődést. Mit tegyünk tavaszi fáradság ellen?

De nézzük, mi kell a takarításhoz?

  • Ha szoktál meditálni, akkor egy nagy lépést meg is tettél az elméd takarításában. Mondjuk úgy, a portörlést elvégzed rendszeresen. (rendszeresen?)

  • Ismered, használod a mondást, hogy „kiszellőztetem a fejem”? Mikor egy nagy sétára indulsz a napi nyüzsi után, vagy mikor kinyitod az ajtókat, ablakokat otthon.

  • Sepregesd ki a negatív gondolatokat, és cseréld pozitívra.

  • Engedd el a múlt dolgait. Élj a jelenben, és adj teret az új, friss történéseknek!

  • Dobd ki az aggódást, a görcsös akarást, és a megfelelést. Legyél kicsit nagylelkűbb magadhoz, és tedd azt, amit a szíved diktál, amiben igazán jól érzed magad.

  • Méregteleníts! Bocsáss meg az ellened vétkezőknek, mert a haraggal, és nehezteléssel csak magadat mérgezed!

  • Reikizz rendszeresen, mert a reiki tisztít, méregtelenít, és feloldja a kialakult blokkokat. (könnyen, egyszerűen megtanulható. Erről itt olvashatsz bővebben: Reiki tanfolyamok) Vagy gyere el hozzám egy reiki feltöltésre.

A lényeg, hogy takaríts ki kívül és belül is! A tavaszi energiák nagyon kedvezőek erre.

És mi lesz a takarítás eredménye?

Rend, tisztaság, jó érzés, elégedettség, nyugalom, öröm. Harmonikusabb, boldogabb, sikeresebb, egészségesebb élet, és környezet.

Ugye tudod, hogy mindennek következménye van? Annak is, amit megteszel, és annak is, amit nem. Ne halogasd a lelki megtisztulást, mert sokkal jobban fogod érezni magad utána. Energetikusabb, felszabadultabb leszel.

És ugye azt is látod magad előtt, hogy milyen az, amikor egy lakás nincs rendszeresen takarítva? Benned ugyanaz történik. Halmozódnak a méreganyagok, amik előbb-utóbb káoszt, és „dugulást” okoznak a lelkedben, és energetikai rendszeredben.

Ne feledd, az ember egyenlő a döntéseivel, az életed irányítása a te kezedben van. Törekedj arra, hogy belső erődet, és a tavasz energiáit bölcsen használd.

Ha pedig úgy érzed, hogy nem boldogulsz egyedül, vagy gyors segítségre van szükséged, gyere el hozzám egy reiki feltöltésre, vagy egy tanácsadásra.

Lélekutazás

Szia! Keress bátran, bármilyen kérdéseddel!

Powered by ThemeAtelier