A minap az egyik barátommal a panaszkodásról beszélgettünk. Sajnos társadalmunkra jellemző, hogy szeretjük túlzásba vinni.
Az én véleményem az, hogy megvan a helye, és az ideje. Ki kell, hogy jöjjön belőlünk a szomorúság, a kudarc, vagy a rossz érzések is. Legyen egy megbízható barátod, rokonod, terapeutád, akinek elmeséled, akivel megbeszéled. És ennyi. Nem kell úton-útfélen panaszkodni. Ha azt teszed, akkor a problémán tartod a fókuszodat, és magával ránt, bekebelez.
Megtanultam.
Ha gondom van, megbeszélem valakivel, kiadom magamból, és utána már csak a megoldásra koncentrálok. Ha mégis beszélek róla, akkor már nem panaszként, hanem tényszerűen. Elmondom, hogy most ez van, de dolgozom rajta. Teljesen más így.
Próbáld ki!
Eleve más szavakat használunk, nem teszünk bele érzelmeket stb.
Neked sem kellemes, ha valaki állandóan a gondjairól nyafog neked.
Te se tedd! Energiaromboló, mindkét félnek.
Ha szükséged lenne egy megbízható hallgatóságra, aki ötletekkel segít, vagy kibogozza az összekuszálódott szálakat körülötted, akkor írj rám nyugodtan.
