Spirituális tanácsadás

SPIRITUÁLIS  TANÁCSADÁS

A SPIRITUALITÁS LELKISÉGET, SZELLEMI VILÁGKÉPET JELENT

A spiritualitás egyszerűen azt jelenti, hogy szellemi irányultság, lelkiség, a szellemi és lelki valóság felé fordulás. Még csak nem is vallás, illetve nem igényli, hogy valláshoz kapcsolódjon.

A spiritualitás a gyakorlati életben a valódi, mély válaszok keresését és egy teljesebb, értelmesebb élet megélését jelenti. Egy olyan utazást, amelyen megérted önmagad és a helyed a világban. A spirtuális tanácsadás az ebben való eligazodásban segít.

A METAFIZIKA TÖBB ÉVEZREDES TUDOMÁNY

A metafizika hagyományosan a természetfelettivel foglalkozik, ám ez több szempontból is pongyola megfogalmazás. Egyfelől mert a nevét onnan kapta, hogy Arisztotelész azon írásait nevezték így, amiket a természettel foglalkozó könyvei után tettek, másfelől mert a természetfeletti fogalma képlékeny. Például ha számodra a lélek valóságos, sőt újjászületik, akkor mind a lélek, mind a reinkarnáció a természet része.

Ám elfogadva a köznapi meghatározást, azt mondhatjuk, hogy a spiritualitás nem áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, és ez a világnézet metafizikai alapokon nyugszik, azaz a válaszok terén nem elégszik meg a természettudományos magyarázatokkal.

 

A TERMÉSZETTUDOMÁNY NEM AD VÁLASZT A LEGFONTOSABB KÉRDÉSEKRE, EBBEN SEGÍT A SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

Számtalan példa igazolja, hogy a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a világ olyan megnyilvánulásairól, tulajdonságairól, amelyet érzékszerveinkkel soha nem tapasztalhattunk – ám ezek a válaszok csak messzebb visznek attól a kérdéstől, hogy kik is vagyunk mi valójában.

„Ki vagyok én valójában?” „Milyen feladattal születtem meg?” „Úgy érzem, fontos dolgokat kell megvalósítanom” – ismerősek ezek a kijelentések?

Elhiheted, sok száz millióan tették már fel ugyanezt a történelem során. Mégis, igazi választ csak kevesen kaptak, mert a természettudomány csak az anyagi, általános dolgokra tud felelni.

Megmondhatja, hogy a tested, mint a Homo Sapiens fajba tartozó élőlény, hogyan jött létre az evolúció vagy az ivaros szaporodás során, megmondhatja, milyen géneket és hogyan örököltél, de nem mondhatja meg, hogy Te, aki ezen sorokat olvasod, pontosan ki is vagy.

 

 

KÜLÖNÖS DOLGOKAT TAPASZTALTÁL? ÉN IS!

Sokan vagyunk, akik elmondhatjuk, hogy „fura dolgokat tapasztaltam, amiket nem merek másokkal megosztani”. Van, aki attól fél, hogy bolondnak nézik, vagy a családja nem hisz neki, esetleg kinevetik iskolában, munkahelyen.

Lehet, hogy olyasmit tapasztaltál, amit egyszerűen csak szellemnek szokás nevezni, esetleg színes fényburkot láttál mások körül, vagy folyton megérzel előre dolgokat, kitalálod mások gondolatát.

Persze lehetséges, hogy ezek egyike sem fordult elő, viszont másnak érzed magad, mint a többi ember, vagy határozottan érzed, többre vagy hivatott, mint dolgozni, adózni, számlákat fizetni, hétvégenként bulizni, aztán gyereket vállalni, megöregedni, majd meghalni.

Ha így érzed, szinte bizonyosan így is van! Ott van Benned mindaz, ami meg akar valósulni: Általad.

Ha úgy érzed, kicsit elvesztél, vagy nem találod kérdéseidre a választ, esetleg az irányt, hogy merre tovább, akkor szeretettel várlak egy kellemes beszélgetésre.

Nálam őszintén és nyiltan beszélhetsz érzéseidről, tapasztalataidról.

Van lehetőséged online (skype, messenger, telefon) vagy személyesen (Gödön) is találkozni velem és igénybe vehetsz a spirituális tanácsadás mellett egyéb szolgáltatásomat is.

 

 

 

Gyógyító és egészségügyi tevékenységet nem végzek. Törvényesen, ma Magyarországon, csak orvos gyógyíthat.
Az általam nyújtott szolgáltatás, közérzetjavító tevékenységnek minősül.