Az öt alapvető emberi érték. Igazság

Ezek az alapértékek a személyiség öt megnyilvánulásából fakadnak. Mindegyik alapérték a hozzá tartozó személyiség-megnyilvánulás legmagasabb szintjét képviseli.

Fizikai – Erkölcs

Értelmi – Igazság

Érzelmi – Béke

Pszichikai – Szeretet

Lelki – Erőszak-nélküliség

Igazság

Az igazság a mindannyiunkat mozgató alapvető élet-elv. E nélkül nem élhetünk. Ha egyszer megszűnnénk létezni, a világ is megszűnne velünk együtt. Ez az alapvető élet-elv nem más, mint az emberi Lélek, a minden élőlényben lakozó Isteni szikra. Ez az Igazság a forrása mindennek, ez az erő készteti dobogásra a szívet, lélegzésre a tüdőt és működésre a szervezetet. Az emberi értelem feladata ezen Igazság felismerése. Érdekes módon, ha az ember felismeri és megtapasztalja az Igazságot, rájön, hogy a világon mindent és mindenkit ugyanez az Igazság éltet. Tehát lényegében mindannyian Egyek vagyunk.

 A valódi boldogságot csak úgy érhetjük el, ha felismerjük, kik is vagyunk valójában. Az egymást követő korokban a filozófusok végig amellett foglaltak állást, hogy az egyéni, egocentrikus „én” mögött van egy mélyebb valóság, egy magasabb önvaló, amely valódi lényünk. Ez az egyetemes igazság sokféleképpen fejezhető ki, különböző nevekkel és formákkal írható le, de végezetül mindezek ugyanahhoz a végső felismeréséhez vezetnek el, miszerint mindent az Egy Igazság tölt be. Az igazság kereséséhez tisztánlátásra, megérzésre és önvizsgálatra van szükség. A legfőbb Igazságra nincs hatással múlt, jelen és jövő, mindenkor változatlan.

Az igazságot az őszinteség, hitelesség, önvizsgálat és tisztaság, a pontosság és méltányosság, a bátorság és tisztesség ápolása révén tudjuk gyakorolni. Amikor az igazságra úgy tekintünk, mint az „én igazságomra” és a „te igazságodra”(szubjektív vagy relatív igazságra), a gyermek megtanulja, hogy az igazságnak számos oldala van. Ez az igazság mindig változik a kornak, tapasztalatnak, kultúrának, hitrendszernek és nézőpontnak megfelelően. Azonban amikor azt a maradandó igazságot keressük, amely felette áll a viszonylagosságnak, egyúttal az olyan értékeket is ápoljuk és fejlesztjük, mint a józanész, az intuíció, igazságosság, tudásvágy, kutatószellem és a szintézisre való fogékonyság.

Az igazság megannyi arcának feltárása révén a megkülönböztető képességet is ápoljuk és fejlesztjük, amely lehetővé teszi a megfelelő, teljes értékű döntéshozatalt, és elősegíti a biztonságos utazást az élet tengerén.

Keresem az igazságot, nagy az igazságérzetem, tudom, hogy egy dologgal kapcsolatban több embernek is lehet igaza, el tudom ismerni mások igazát,nem erőltetem másokra a véleményem, de ha úgy érzem, hogy igazam van, a legtöbbször kiállok magam mellett.

 

Az Igazsághoz tartozó alértékek: őszinteség, precizitás, ítélőképesség, igazságosság, bátorság,

optimizmus, egyszerűség, tudásvágy, kíváncsiság, intuíció, logika, érdeklődés, céltudatosság, bizalom, integritás, önvizsgálat, megkülönböztető képesség, kitartás, fegyelem, elszántság, elhivatottság, türelem. Lemondás, önfeláldozás, odaadás, összpontosítás.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg! Köszönöm!
Follow by Email
Facebook
Twitter
Instagram
Kérj értesítést az új bejegyzésekről és tevékenységeimről.