Megfelelés

Ohh, hányszor akarunk megfelelni. Mindenkinek. Családnak, barátoknak, munkahelyen…és sokszor még idegeneknek is…

Küzdöttem vele én is, elég szépen. Nyilván, egy idő után rájön az ember lánya, hogy ez lehetetlen. Nem tudsz mindenki kedvére tenni, nem tudsz mindenkinek jó lenni.

NEM IS KELL!

Ma már tudom. Igyekszem önmagam adni, a saját értékrendem szerint cselekedni. Nem leszek csacsi! Persze ez sokaknak nem tetszik. Ha úgy tennék, ahogy „A” szeretné, akkor „B” haragudna. Ha „B” kedvére teszek, akkor „C”-nek nem tetszik. Egyszerű, és logikus a megoldás. Úgy teszek, ahogyan nekem jó, és pont.

De mi áll a megfelelés mögött? Érdemes megvizsgálni.

Kinek, és miért akarok megfelelni? Mi az oka?

Ha ezeknek a kérdéseknek a mélyére ásunk, mindig kiderül, hogy a háttérben valamilyen negatív érzés áll. Legtöbbször a félelem. Ami a legrombolóbb, legpusztítóbb, és legalattomosabb energia. Mitől, kitől, és miért félek?

Hogy nem fognak szeretni? Hogy nem kellek majd? Hogy elvesztem a munkám, a szeretett személyt stb?

Elcsépelt közhely, de nagyon igaz! Ne azért szeressenek, ne azért kelljek, mert megfelelek, mert úgy, és azt csinálom, amit mások akarnak. Szeressenek, és kelljek úgy, és azért amilyen vagyok!

Ha ilyen helyzetbe kerülök, akkor mindig eszembe jut a lenti tanmese, mert nagyon jól szemlélteti az esetet, és felteszem a kérdéseket magamnak:

  • Nekem mi a jó?
  • Én mit szeretnék?
  • Ki üljön a szamáron?
  • Mi lesz a következménye, ha a saját fejem után megyek?

        

(La Fontaine)  A molnár, a fia meg a szamár

Volt egyszer egy öreg molnár, s annak egy kamasz fia.

Volt egy szamaruk; úgy gondolták, eladják a vásáron, és jó pénz kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a vásárba érnek vele, a csacsi elfárad, esetleg a lába is feltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron.

Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lábai közé, vállukra vették, s úgy, a rúdon vitték a vásárba…

Ahogy mennek, szembe találkoznak az úton egy emberrel.

Az meglátja a csacsit a rúdon himbálódzva, s elkezd hahotázni.

– No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!

Hallja ezt a molnár, gondolja, van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, nógatva talpra állítják, az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább, elől a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár.

Megint találkoznak egy emberrel.

– Hát ez meg miféle mamlasz? – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj le öcsém, engedd szépen apádat a nyeregbe! Gondolták, ennek is igaza van; helyet cseréltek, s úgy mentek tovább, elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú.

Ismét találkoznak egy emberrel.

– Ó mily szívtelen vénség! – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!- Ennek is igaza van – vakarta meg a fejét az öreg; intett a fiának, hogy üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább, szamárháton mind a ketten, míg csak nem találkoztak valakivel.

Micsoda bolond népség! – mondta az ember. Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon, jó, hogy még egy házat is nem rakna rá, tornyostul!

Elszégyellték magukat erre, a molnár is, a fia is; leszálltak, s most elől a csacsi ment, terhétől szabadulva nagy vidámsággal, ide-oda illegetve magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia.

Jön ekkor szemközt egy ember. Azt mondja:- Már csak bolond világot élünk! Elől táncol a szamár, utána liheg fiastól a molnár! Úgy látszik elérkezett a szamarak világa!

Hanem erre már méregbe jött a molnár.

– Úgy bizony – mondta, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, s minden szíre-szóra adtam, kivéve a magam józan eszére!

No de mától vége; mától fogva beszéljetek, amit akartok, én azt teszem, amit jónak látok!

Ha neked is mások mondják meg, hogy ki üljön a szamáron, ha nehéz felvállalni önmagad, és véleményed, ha már nagyon fáraszt, hogy mindig másoknak akarsz megfelelni, akkor keress nyugodtan! Segítek! >>> Kapcsolat